Rólam

A nevem Horváth Norbert és buddhista szemléletű személyiségfejlesztéssel foglalkozom.
Az ezirányú történetem 2012 tájékán kezdődött, azonban ennek gyökerei már jóval korábban jelen voltak az életemben. Mint sokan mások, jómagam is saját gyógyulásomat kutatva jutottam el addig a felismerésig, hogy tapasztalataim és szemléletmódom másoknak is hasznos segítségként szolgálhatnak.
Minden embernek szüksége van arra, hogy leszűkítve a problematikáját egy bizonyos irányból induljon neki személyisége fejlesztésének. Számomra ez a téma az étel és a táplálkozás lelki vetülete volt. Hiszek abban, hogy az étel virtuális köldökzsinór a kultúra és az egyén között és eképpen egyrészt jó nyitógondolat egy önismereti folyamat kezdetekor, másrészt kitűnő iránymutató, akár egy-egy lelki hiányterület feltárásakor, akár a tudatos jelenlét gyakorlásához vezető úton.
Nagyjából nyolc évvel ezelőtt a Kolozsvári Egyetemen végzett pszichológia tanulmányaim alkalmával találkoztam először a gasztropszichológia tudományával és szinte azonnal magával ragadott ez a terület. Szűk egy évvel később – több hónap intenzív kutatómunkát és tanulást követően – létrehoztam a gastro és táplálkozás coaching metódust, melyet ma már a life coaching egyik irányzataként tartanak számon. Ettől a pillanattól kezdve az érzelmi evés szakértőjeként klienseknek segítek, hogy megértsék a pszichológiai éhségük mögött munkálkadó háttérokokat, legyen az akár valamilyen családi ok, akár saját egyéni történetük egyik meg nem látott részlete.
Az utóbbi két-három évben sokat töprengtem azon, hogyan tudnék még hathatósabb segítséget nyújtatni, még mélyebb megértést adni a klienseimnek azáltal, hogy a life coaching kreatív, ám esetenként szűknek érzett szemlélet-készletét kissé kitágítom. Ekkora már érdekelt és foglalkoztatott a buddhizmus, hiszen még a gastro coaching módszertanának kidolgozása alatt volt szerencsém megismerkedni a vietnami zen mester, Thich Nhat Hanh mindfull eating módszerével és tágabb értelemben a zen buddhizmus tanaival is. Úgy érzem ez a mára már 2500 éves tradíció sokkal több, mint egy világvallás 4-500 millió követővel. A buddhizmus egyre inkább teret nyer a modern pszichológiai irányzatok között éppúgy, mint az üzleti gondolkodók köreiben.
Leendő buddhista tanítóként a tudatos jelenlét oktatásán túl feladatomnak érzem, hogy a felnövekvő generáció számára is olyan ismeretanyagot adjak át – akár az oktatási intézmények szintjén – ami segíti a fiatalokat személyiségük fejlődésének útján, valamint egy olyan szemléletmód elsajátításában, ami által a világ – és persze elsősorban önmaguk – jobbá válhatnak.
“Hivatalos” buddhistává 2021 őszén váltam, amikor is a Tan Kapuja Buddhista Egyháznál menedéket vettem. A menedékvétel alkalmával a Dharmaketu nevet kaptam, melynek jelentése “A Tan zászlaja” vagy más fordításban “Igazság a zászlón”. Ezzel a névvel élve ennek szellemében élem mind a szakmai mind pedig a magánéletem.