Amennyiben a kiégést pusztán valamely foglalkozási szerep kapcsán fellépő problémaként értelmezzük, nem ad kielégítő választ azokra a komplex, kimerüléssel és túlhajszoltsággal járó tünetcsoportokra, amelyekkel manapság találkozhatunk. A kiégés jelenségének több szempontú, árnyaltabb felfogása felhívja a figyelmet a kiégés kialakulását elősegítő problémás élethelyzetekre, mint a túlhajszoltság, életközépi krízis és a gyász, amelyek kellő „felkészültséggel” történő megélése lényegesen csökkenti a személy stressz- és szorongásszintjét. Fontos kiemelni, hogy a kiégés leghatékonyabb terápiája a megelőzés, ezért szükséges a prevenció és stresszkezelés legújabb felfogásait körüljárni. A kiégés megelőzése komoly önismereti munkát igényel bárkitől, akinek az élet legkülönbözőbb területein keletkező feszültségekkel kell hatékony megküzdenie.
A kiégésre az empátia, az azonosulás területén túlzottan igénybe vett foglalkozási szerepekben áll fenn a legnagyobb veszély, mint a pedagógusok, a tűzoltók, a rendőrök, a jogászok, a segítő foglalkozásúak (szociális munkások, tanácsadók, pszichológusok), valamint az egészségügyben dolgozók. Az úgynevezett empátiás munkamódot igénylő szakmák egy idő után nagyon erős érzelmi megterhelést jelenthetnek, mert sok a frusztráció, a teljesítmény mérésének bizonytalanok a kritériumai az egyes munkakörökben, a esetenként a jövedelem is alacsony, a társadalmi presztízs bizonytalan, a megbecsülés kérdéses, a karrier lehetősége korlátozott, nagy az időnyomás, folyamatos a szerepkonfliktus és a bizonytalanság. A legtöbb túlzottan igénybe vett foglalkozási szerep már a munkába állás legelején igényli az énhatárok szabályozásának érett, stabil alapszemélyiséget feltételező képességét: a prioritás és értékek letisztulását, valamint a saját teherbíró képesség reális ismeretét. A munka és magánélet közötti egyensúly megtalálása, a határok kijelölése, valamint a nemet mondás képessége a legfontosabb tényezők a testi-lelki egészség megőrzése érdekében. Az énhatárok az értékek, vágyak, motivációk, múltbeli traumák és jövőbeli célok kereszttüzében alakulnak, sokszor viharos folyamatokon keresztül.
Több év alatt kiégéshez vezethet a perfekcionista hozzáállás, amellyel az ember önmagára gyakorol nyomást és önmagát teszi ezáltal tönkre.
A burnout szindróma diagnosztizálását nehezíti a testi és lelki tünetek sokasága, összetettsége. A testi tünetek közül gyakori a feszültség, fejfájás, fáradtság, betegségre való hajlam (magas vérnyomás, gyomorfekély). A pszichés tüneteket: levertség, ingerlékenység, szorongás, önértékelési zavarok, tehetetlenség érzése, egyéb tünetek is kísérhetik, mint az agresszió, dühkitörés, cinizmus vagy közömbösség, a munkához, kollégákhoz és emberekhez való negatív hozzáállás.
A szakirodalom szerint a munkával járó fokozott terhelés, felelősség, az alacsony jövedelem, a teljesítménykényszer és a munkahelyi stressz egyaránt hozzájárul a burnout szindróma kialakulásához. Ráadásul ma már néhány év alatt bekövetkezhet a kiégés, a tünetek egyre fiatalabb korban jelentkeznek. A húszas éveik végén, harmincas éveik elején járók is egyre gyakrabban számolnak be kiégés jeleiről. Elsősorban azok, akiknél a munkaerő-képesség megtartása fontos.
A fiatalok ma gyakran azzal szembesülnek, hogy nincs kitől tanulniuk, nincs olyan tapasztalt szakember, akitől kérdezhetnének, olyan kérdésekben kell dönteniük, amelyekhez nincs még elegendő szakmai tapasztalatuk. Sokkal nagyobb felelősség nyomja a vállukat, mint korábban. Nem véletlen, hogy a fiatal szakemberek korán kiégnek: hamar elérnek az örömtelen, stresszes állapotba. Nincs idejük és kellő tudásuk sem regenerálódásra, feltöltődésre.
A feltöltődés, a belső egyensúlyi állapot elérése és megtartása sokat segíthet és a legfontosabb talán, hogy egy ilyen helyzetben kérjünk szakértő segítséget, aki tudásával és eszköztárával megtámogatja a feltöltődés folyamatát.
